A templom és a parókia története

A templom épületének története


      Az épület története az Árpád-korig nyúlik vissza. A mai templom – a torony és a déli oldalán elhelyezett toldaléképület (porticus) kivételével – román kori alapfalakra épült fel. A félköríves szentély (apszis) külső oldalán legalább 1 – 1,5 méter magasságig áll a középkori fal, máshol csak az alapozásban figyelhetők meg a homokkőből készült kváderek. A mai templomhajó mérete 25,5 x 12,5 méter.
A régészek az ugrai református templomot az ugrai monostorral, a körülötte levő településnyomokat Monostorugrával azonosították. A Szűz Mária tiszteletére fel szentelt, s első ízben 1214-ben említett monostort valószínűleg még a XII. század elején alapították. Megszűnésének pontos időpontja ismeretlen, utoljára 1329-ben említik,
A mostani, 1772-ben elkészült templom helyén előzőleg sövénytemplom állt, egy régi fundamentumra építve. Ugra református lakosai 1768. április 30-ai keltezésű ágensi beadványukban kérvényezték az uralkodótól, hogy elavult fatemplomuk helyére új kőtemplom építését engedélyezze. Az engedélyt rövidesen meg is kapták. Építésénél az elő-dök hűségesen követték az ősi alapokat. A templomhajó 1772-ben ké-szült el ezen az alapon. A torony és a déli bejárat előterének alapja későbbi. A biharugrai a környék legrégebbi református temploma. Ha az eredeti Árpád-kori építményt tekintjük, akkor Békés megyében ez az egyik legrégebbi, a mai napig megmaradt középkori építmény, még ha később ráépítettek is.
1796. április 25-én rakták le a torony fundamentumának alapkövét. A fundamentumhoz az ugraiak Peszere templomának romjaiból hordták ide a köveket. Ezen kívül a hajdan Peterden állt templom megmaradt köveiből is hordtak be a torony építéséhez. “1801. július 28-án … a Toronynak minden munkája tökéletességre ment … Éder Jakab kőműves mester által.”
Soltész János lelkész 1842-beli feljegyzése szerint: 1831-ben egy viharban az erős szél megrongálta a torony nagyon magas “czifra hármas structurájú tetejét”, olyannyira, hogy még a “fészkéből is kimozdította”.
A nagyobb kárt, és egy esetleges súlyos tragédiát megelőzendő az egyházközség 1833-ban egy helybéli ácsmesterrel leszedette a torony tetejét, s a leszedett anyagból kalapolták be a tornyot, addig is, míg az ekklézsia elegendő anyagot nem szerez be a kijavításhoz. Az ács a munkát el is végezte, de az “elegendő anyag” soha nem gyűlt össze, és a torony mind a mai napig csonka maradt. Mai magassága: 26 méter. A torony eredeti formáját, alakját csak az ekklézsia 1806-ban metszett pecsét-nyomója őrizte meg számunkra. Ez a pecsétnyomó eltűnt a II. világháború viharában, de lenyomata megmaradt számunkra is néhány okmányon.
Egy 1885-ös vagyonleltár szerint a templomhajó fedele ekkor még vörösre festett fazsindely volt, a szószék pedig kőszószék. Két, fenyőfá-ból készített, festett karzat volt akkor is, mint ma, s rajtuk számmutató táblák. Az úrasztala fényezett fából készült. A toronyba vezető lépcső részben kőből, részben fából készült.
1888 és 1890 között a helybéli földbirtokos Bölöny család jóvoltából kicserélődött a templom teljes bútorzata és új, faborítást kapott a karzat. A mai szószék 1890-ben készült el. Tóth János ugrai asztalosmester készíttette egy nagyváradi műbútorasztalossal.
1907. június 28-án, vasárnap reggel a harangozás közben a nagyobbik harang megrepedt. Rövidesen döntés született arról, hogy a régi harangok helyett újakat öntetnek. 1907. augusztus elején Thúry Ferenc budapesti harangöntő mester kapott megbízást a harangok öntésére.
Az új harangok öntésére 1907. november 16-án került sor. A nagyobbik “É” hangú tiszta súlya 849 kg a kisebbik harang “C” hangú, a tiszta súlya 255 kg. lett. A harangok felszerelését Túry Ferenc megbízá-sából Schlezák (Szlezák) László végezte. A harangok ünnepélyes átadására 1907. december 14-én került sor.
1910-ben alapítványt hoztak létre a harmadik harang öntésének költségeire. Ez a harmadik harang az I. világháború miatt sohasem készült el. Sőt a presbiteri gyűlések jegyzőkönyveinek tanúsága szerint 1917-ben még az 1907-es harangok egyikét – a 225 kg-os, “C” hangú kis harangot – is elrekvirálták. Visszaemlékezések szerint a román megszállás idején szedték le, de a jegyzőkönyv másról tanúskodik.
1912. május 15-től nagy felújítási munkálatok kezdődtek a templomon és annak tornyán. E munkálatok során cserélődött le templomhajó zsindelyes tetője, s lett helyette lemeztető, amilyen napjainkban is.
1914. május 10-én a helyi fogyasztási szövetkezet a lelkész útján bejelentette a presbitériumnak, hogy a toronyba saját költségén órát akar készíttetni, amely toronyóra Szántó Gyula óraműves kivitelezésében még azon év őszére el is készült.
A háború után, 1925-ben sikerült közadakozásból a régi, 1907-beli nagyharang mellé egy kisebbet is öntetni F. W. Rincker által Budapesten az ECCLESIA HARANGMŰVEK RT-nél. Ez a két harang szól a mai napig is az ugrai templom tornyában. A kisebbik, 476 kg-os, “Gisz” hangú harangot 1926. március 7-én ünnepélyes keretek között avatták fel.
1939. április 4-én újabb felújítás kezdődött a templomon. A toronytető, a gömb és a tető kijavítása, befestése, a templom és a torony falának tatarozását történt. Április 23-a volt az új gömb felhúzásának a napja.
1944-ben a front sajnos kétszer is átvonult a falun, s ez a templomon is súlyos nyomokat hagyott. A visszavonuló csapatok részéről a templomhajó észak felől találatot kapott. Ugyanígy belövést kapott, de délről, a toronysüveg is. A templom háború utáni felújítására 1946-ban és 1947-ben került sor.
1982-ben az egyházközség úgy határozott, hogy újból felújítja a templomot. A gyűjtés a renoválás költségeire már 1982-ben elkezdődött. A lelkész úgy látta, nincs mód a munkák késleltetésére. Már 1982-ben felújították a tetőt. 1983-ban pedig a tornyot újították fel, és megvették a templomhajó bevakolásához szükséges anyagokat. 1984. május végén a helyreállítás utolsó szakasza, a festés is elkezdődött.
Annakidején az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség megígérte, hogy feltárná a padozatot, a régi templom pilléreit, a monostor alapfa-lát. De ezek csak ígéretek maradtak, s az ugraiak, ha kevés szakértelemmel is, de belevágtak, ha már a pénz nagyobb része összegyűlt.
Belevágtak már csak azért is, mert itt egy működő épületről van, ill. volt szó és a templom és környezete nem lehetett évekig építési terület, mivel akkor még nem volt egy olyan színvonalú és méretű gyülekezeti terme az egyházközségnek, amelyben akár egy-két évig is zavartalanul folyhatnak az istentiszteletek és egyéb gyülekezeti alkalmak. Az új gyülekezeti terem csak 2005-re készülhetett el. Vésztő-Mágoron sem-milyen funkciót nem zavart, hogy 10 évig tárták fel a Csolt-monostort. De itt, egy működő templom esetében jogosan féltek a helybéliek. Egyrészt a bizonytalanságtól, másrészt attól, hogyha mégis megvalósul, akkor az meddig tart és mivel jár.
2003. május-júniusban valósulhatott meg a toronysüveg teljes felújítása.
 

A parókia épületének története


      1816-ban Bíró Ferenc főbírósága és Bertalan Ferenc kurátorsága idején elkezdték építeni az új prédikátori házat, mely 1817 őszére el is készült és Nagy Sebestény prédikátor be is költözött. A parókia vályogból épült, náddal fedett épület volt. Három padozott és egy földes szobával. Ezen kívül volt még egy, konyha, egy kamara, egy pince, egy széles folyosó, egy padlásfeljáró és egy, az épület részeként szereplő árnyékszék is. Az épületnek két ajtaja és nyolc ablaka volt. Két kőkéménnyel volt el-látva, amihez volt egy cserép és két vaskályha, valamint volt egy boglya-kemence is.
A XIX. századi parókiát lebontották, s helyére a századfordulón (Nagy Imre lelkipásztorkodása idején) újat építettek. Az 1900. szeptember 16-i presbiteri gyűlést már az új lelkészlakban tartották meg.
A parókia XIX. századi történetének egyik legjelentősebb eseménye, hogy az Erdélybe, Bemhez tartó Petőfi – aki családjával: Júliával és Zoltán fiával, valamint a Mezőberénybe érte jövő és őt kísérő Egressy Gáborral és Kiss Sándor ezredessel utazott – 1849. július 18-án Soltész János lelkipásztor vendégeként a parókián pihent meg és innen indult tovább. Alig két hét múlva, 1849. július 31-én a Segesvár melletti Fehéregyháza határában örökre eltűnt közülünk.
Ugrai tartózkodásának emlékét halálának 50. évfordulóján emlék-táblával örökítették meg. A VASÁRNAPI UJSÁG. 1899. július 30-án megjelent számában, az 525. oldalon így számol be az eseményről:
      “A biharmegyei Ugrán Bölöny József, a kolozsvári orsz. nemzeti szinház intendánsa és ugrai nagybirtokos, emléktáblával jelöli meg Ugra községnek református paplakát, a hol Petőfi Sándor, Erdélybe vezető útján 1849. július 19-ére virradólag meghált. Az emléktáblát július 30-án ünnepélyesen leplezik le a kolozsvári nemzeti szinház tagjainak részvétele mellett.”
A parókia XIX. századi történetéhez még egy valamikor országo-san is ismert név kötődik, ami sajnos mára már feledésbe merült. 1866. március 1-én itt született, és itt nevelkedett Kiss Károly lelkipásztor és Csécsi Nagy Mária idősebb leánya: Kiss Irén Margit, aki Kiss Irén néven a Nemzeti Színház elismert színésznője volt hosszú évtizedeken át, s a Nemzeti Színház örökös tagjává is megválasztották. Halála után a parókia utcai homlokzatára (Petőfi Sándor emléktáblája alá) neki is emléktáblát állított az utókor.
2007. augusztus 19-én egy harmadik emléktábla is elhelyezésre került a parókia falán, amely Nagy Imre tiszteletesre, arra a nagyszerű emberre emlékezik, aki 51 évig volt biharugrai híveinek hűséges lelkipásztora. A Jelenések könyvéből való az idézet, mely felkerült az emléktáblára:
      “Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.”
A hűség volt talán a tiszteletes úr legjellemzőbb tulajdonsága. Hűség Isten iránt, hűség a hívekhez, az egyházközséghez és Biharugrához. Nagy Imrét is sokszor próbára tette az élet, de ő mindvégig hűséges maradt.
1852-ben született Hajdúhadházán. A teológiát Debrecenben vé-gezte, azután külföldi tanulmányutat tett és a Göttingai Egyetemen fejezte be tanulmányait 1876-ban. Még az év május 1-jén meghívták Sarkadra esperesi káplánnak, s mint ilyen, tagja lett a nagyszalontai református egyházmegyei lelkészi karnak. 1878-ban először “időközi lelkész” volt, majd egyhangúlag önálló lelkipásztorrá választották itt nálunk, Ugrán. Több mint ötven évig volt itt Istennek szolgája és az ugrai hívek pásztora. Volt egyházmegyei jegyző, főjegyző, örökös egyházmegyei tanácsos, az egyházak és az iskolák körlátogatója, zsinati képviselő, több éven keresztül egyházkerületi képviselő, és még hosszasan sorolhatnám.
A búcsúbeszédében büszkén közölte, hogy az ő lelkészsége idején 3.653 fő született és 2.592 fő halt meg Biharugrán, vagyis az alatt az 51 év alatt 1.061 fővel gyarapodott a falu lakossága. Érdemeiért a község díszpolgárává választották.
1929-ben vonult nyugállományba. 1935. július 14-én halt meg, 83 éves korában. Hét gyermeke közül csak Ernő nevű fia élte túl őt. A község lakói olyan nagyra becsülték, hogy (példanélküli módon) a községházán lett felravatalozva. Itt Biharugrán nyugszik a régi református temetőben.
2005 tavaszára megvalósult a 105 évvel ezelőtt használatba vett parókia épületének teljes felújítása. Ezáltal belül is a mai kor igényeinek is tökéletesen megfelelővé vált az épület. Még ugyanezen év novemberére elkészült a parókiához hozzáépített új gyülekezeti terem is.