Keresztyén ünneplő testvéreim!
      A mai napon lélekben ott állunk Jézus Krisztus keresztje alatt. Látjuk őt szenvedni. Látjuk a gúnyolódó sokaságot. Halljuk a gonosztevők szavát, s halljuk Jézus hét szavát is a kereszten. Lélekben...
      Mégsincs igazán sejtésünk arról, ami ott végbement. Hogyan jutott a római százados arra a felismerésre, aminek hangot is adott, s amit szükségesnek látott megemlíteni a négy evangélista közül három. (János erről hallgat, pedig az evangélisták közül egyedül ő volt szemtanú. Miért hallgat? Részletesen tudósít mindenről addig, amíg Jézus rá nem bízza anyját, Máriát: Asszony, imhol... János megrendül, gondolatai, érzései kavarognak, s már szinte csak Máriára tud figyelni. Mire feleszmél, elvégeztetett...)
      Sokáig próbálták bebizonyítani, hogy Jézus nem halt meg. Sőt azt is, hogy a keresztrefeszítés jelképes volt. Még a rómaiak sem lehettek ilyen kegyetlenek... Próbálták kétségbe vonni a Szentírás tudósítását. Mígnem éppen a tudományos kutatások hoztak megrázó bizonyítékokat. Olyan régészeti leleteket találtak, olyan emberi maradványokat, amelyek teljes bizonyossággal keresztre feszített embertől származnak. S a tudósok ennek alapján tudják leírni, mit szenvedhetett a keresztre feszített ember. Az átszegzett csontok... melyek minden lélegzetvételnél megmozdulnak, iszonyú gyötrelmet okozva... A folyamatosan vérző sebek... melyek minden mozdulatnál megelevenednek... A perzselő nap... A szomjúság... (Az Élet és Tudomány eheti számában megrázó beszámolót találunk erről...)
      Ugye tudjuk, hogy az ember a szenvedések, a súlyos helyzetek között, felfokozott érzelmi, hangulati állapotban nem tud uralkodni magán... Az jön ki belőle, ami legbelül van. Lehullanak az álarcok, a szép leplek. Csak az marad meg, csak az látszik, ami legbelül vagyunk...
      Ez a római százados így látott már sok embert. Sokszor nézhette őket megvetőleg, esetleg gúnyosan. Hallotta a szitkozódásukat azoknak, akiket máskor senki sem hallott így beszélni... Hallotta a kétségbeesett könyörgését azoknak, akik máskor halálmegvető bátorságukról voltak hírhedtek... Hallotta kifakadni, kiáradni az emberi szív sötétségéből származó átkokat. Nem volt az neki ismeretlen, s nem is igen rendítette az meg. A kötelességét végezte, gonosztevőkön. Csak arra kellett ügyelnie, hogy lázongás ne törjön ki, no meg arra, hogy az elítélt biztosan meghaljon.
      Most azonban az első szó, amit hall: Atyám, bocsáss meg nékik...
      Az utolsó pedig: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" S a római századosnak megnyílik a szeme: Mert úgy látott meghalni valakit, mint még eddig soha senkit. Úgy látott szenvedni valakit, mint még eddig soha senkit. Úgy látott szeretni valakit, mint még eddig soha senkit...
      Ez az ember valóban igaz volt: Egy szakértő szól itt! A Mindenható Istennek tetszett, hogy egy pogány tegyen bizonyságot Fia mellett! Igaz volt! Miért kellett akkor neki meghalnia? Azt Pilátus is tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki neki a zsidók Jézust. S mégis, most ennél sokkal többről van szó. A tökéletes Isten színe elől el kell tűnnie minden tökéletlennek. A tiszta Isten elől el kell tűnnie minden szennyesnek, bűnösnek. Isten előtt csak a tiszta, az igaz maradhat meg. De mondhatná-e valaki is rólunk, hogy mi igaz emberek vagyunk? Nem! Tehát a sorsunk egyértelmű lehetne: el kell tűnnünk az Isten színe elől! Meg kell semmisülnünk, a kárhozatban el kell vesznünk!
      Hacsak az Isten nem könyörül meg rajtunk valamiképpen! S tudjuk, hogy megkönyörült! Amnesztiát hirdetett nekünk! Életet hirdetett a halált érdemlőknek! Életet, mely meg nem szűnik akkor sem, ha a testi halál egy időre erőt is vesz rajtunk!
      De az igazságos Isten nem engedhette el bűn büntetését. Kegyelmes, de igazsága nem sérülhet. Ezért kellett meghalnia Jézus Krisztusnak a kereszten! Azért, mert csak egy tökéletesen igaz állhatott oda az Isten elé? hogy az ítéletet magára vegye. Hogy ő, az igaz meghaljon értünk, a nem igazakért!
      Nagypéntek áll keresztyén hitünk alapköveként előttünk. Hitünk központjában: Isten gyermekei lehetünk, mert Isten Fia meghalt helyettünk! Krisztus keresztje ad nekünk reménységet, hogy Isten elfogadott minket. S megtalálhatjuk az Istent - Jézus Krisztusért
      Nagypéntek áldott ígérete, hogy szerelmes Fiáért Jézus Krisztusért az Atya kimondja rólunk, amikor ítélő széke előtt állunk: ezt az embert is igaznak fogadom el, s része van az örökéletben. Mert az Igaz Ember, az Isten Fia áldozatáért a Mindenható megbocsátott nekünk mindent.
      A kereszten meghalt Jézus helyettünk és értünk: Ő, az igaz, bűnné lett, hogy mi a bűnösök igazzá lehessünk. Ez egyszerűen hangzó csodálatos igazság tegye számunkra áldottá Nagypéntek és Húsvét ünnepét!
            Ámen!