Ugra és környéke feltehetően a XVI. század második felében csatlakozott a reformációhoz. Hiteles és biztos adataink a kezdetekről nincsenek. "A Magyarországi Ev. Ref. Egyház Egyetemes Névtára az 1886. évre" c. kiadványban (Budapest, 1887.) az egyházközség keletkezésének éveként 1599 szerepel. "A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Névtára az 1912. évre" c. kiadványban (Nagybecskerek, 1912.) az egyházközség keletkezésének éveként azonban 1604 szerepel. Ez azért is különös - még ha az eltérés az évek számában nem is nagy -, mert az adatszolgáltató lelkész mindkét esetben Nagy Imre lelkipásztor volt. Másrészt a történeti események éppen nem 1604-re engednek következtetni az ugrai református egyház keletkezésével kapcsolatban.
Az bizonyos, hogy egy időben az ugrai református egyház pecsétjén az "1630"-as szám szerepelt (ld. Kovács Béla i.m. 28. o.). 1567-ben (Gyula várának elestét követő esztendő ez, amikor a török a hódoltsági területek határát csaknem Váradig kiterjeszti) az Ugray család Erdélybe menekül és ott telepedik le. Az Ugray család tagjai a fejedelmi udvarban találnak hivatalt maguknak. 1604-ben a török által hódoltatott ugrai birtokot lefoglalja és kisajátítja a császári kamara. Ugray György, akkori birtokos, aki mindvégig hű embere Bethlen Gábornak, 1630-ban Bethlen István segítségével kapja vissza ugrai birtokát. Mint birtokosnak, az egyik első rendelkezése volt, hogy református lelkészt biztosítson Ugrának (ld. Kovács Béla i.m. u. o.). 1630 óta lehet folytonos - a bujdosás időszakától eltekintve - a reformátusság jelenléte Ugrán. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy a császári kamara békésen tűrte volna a birtokában lévő falu protestáns voltát, s mivel Várad közel van, gondoskodhattak is katolikus papról a faluban. Bár az is igaz, hogy abban az időben Ugra (akkor három kisebb település) a Sárrét vízi világában elrejtve nehezen megközelíthető volt, így többet megengedhettek maguknak, mint más falvak.
Mikortól protestáns Ugra? A környező falvakról tudjuk, hogy a XVI. század végén, vagy a XVII. század elején már református hiten voltak, így nem lehet kétségünk Ugra felől sem. A legközelebbi szomszédos falu, Nagy-Harsány az 1886-os és az 1912-es névtár szerint is 1539 óta protestáns. Mindkét névtár szerint 1567 óta református Körösszegapáti, s az 1886-os névtár szerint 1552, az 1912-es névtár szerint 1564 óta református Berekböszörmény is. E két falu pedig Ugránál közelebb fekszik Váradhoz (!). Hasonló adatokkal találkozunk több más, a hajdani Nagyszalontai Egyházmegyéhez tartozó egyházközség esetében is. Nem valószínű, hogy jelentősen kilógott volna a sorból a három Ugra. Sejthetjük, dokumentumok híján is, hogy a jelenlegi Biharugra őseiként számon tartott falvak közül néhány, vagy akár mindegyik a környező településekhez hasonló időben csatlakozott a reformációhoz.
1660-ban elesett Várad s valószínűleg ekkor a tatár rablócsapatok elpusztították Ugrát is. (Talán a szájhagyomány ezt a pusztulást őrizte meg, s erre vonatkozott Soltész János írása: "a Tatároktól, akik akkor gyakran szerte széjjel pusztítottak az Országban, elkergettettek, s abbahagyódott az építés. Amikor idővel a futás után egynéhányan visszaszéledtek, kevesen is lévén, s költségek sem lévén, nem folytathatták tovább a kőből már elkezdett Templomot, hanem sövény templomot építettek a kő fundamentumra, de ez csak hozzá vetés nem lévén rólla sehol semmi jegyzés." )
Az újratelepedés, 1693. után a falu szinte teljes bizonyossággal református lett, a hazatelepülők, akik református hittel menekültek el, minden bizonnyal református hittel tértek is vissza. Erről tanúskodhat a lelkészek névsora. 1765 előtt kilenc lelkész szolgált a hazatelepülés után Ugrán. Ez lelkészenként átlagosan nyolc évi szolgálatot jelent még akkor is, ha azt feltételezzük, hogy a hazatelepülés évében már volt lelkipásztora a gyülekezetnek. Ha figyelembe vesszük, hogy a következő 113 évben is az átlag szolgálati idő 8 év volt, pedig akkor már a falu nem volt olyan jómódú, mint a XVIII. század első felében, akkor kimondható, hogy nem sokkal az újratelepedés után már bizonnyal szolgált református lelkész is a faluban.
A község az újratelepedés után csupán néhány évtizedig volt jómódú, de a lakosság növekedésével nem nőtt a használt földterületek aránya és ez a fokozatos elszegényedéshez vezetett. Erről bőven lehet olvasni Kovács Béla könyvében. Ez a gyülekezet életére is rányomta bélyegét. Mindig küzdött az anyagiakkal, az adók behajtásával, a lelkésztartás, a tanítók tartása, az iskolák fenntartása gondjaival. Önerőből nehezen jutott volna előre, de sokat segítettek a falu birtokosai az egyházközségen. Egy-két szép példát kivéve (ld. Tóth János története lentebb) nem maradt fenn írásos emlék a gyülekezet lelki életéről. Annyi bizonyos, hogy az iskolákat az egyházközség 1932. szeptember 1-el állami kezelésbe adta, s ezzel egy hosszan elnyúló küzdelem végére tettek pontot, hiszen az iskola fenntartása mindig elviselhetetlen teher volt a gyülekezet életében. A királyi tanfelügyelőség sokszor elmarasztalta az egyházközséget a nem jól felszerelt, gyatra körülményekkel rendelkező iskola miatt.
Az egyházközség XX. századi történetét megalapozta a nagytekintélyű Nagy Imre lelkipásztor több, mint ötven évig tartó szolgálata. Munkássága, kapcsolatai révén is előre mozdult az egyházközség élete: Új parókia épült, új harangokat öntetett a gyülekezet (kétszer is kényszerültek rá), a Bölönyektől kapott új iskolaépülettel gazdagodott az egyházközség, a Trianon utáni talpraállásban is ő segített. Igen gondos, alaposan rendszerező ember volt. Az ő gyűjtő, őrző munkájának eredménye a mai könyvtár, mely jelentős értékeket tartalmaz, a 1880-as évektől kezdve. Bibliája is a parókiális könyvtár része, s ebből (is) tudjuk, 7 gyermeke született, de csak egy élte túl őt. Felesége a Leel-Őssy (Korabeli írásmód szerint: Leelősy) család sarja volt. Nagy Imre 1935-ben, felesége 1956-ban hunyt el Biharugrán. Sírjuk a lezárt református temetőben található.
A XX. század másik nagyjelentőségű korszaka az egyházközség életében az ébredés ideje volt. Néhány évig a környék lelki központja lehetett Biharugra, ahová az ébredéstől (még) nem érintett, vagy sajnos azóta sem érintett gyülekezetek tagjai is jöttek. Ebből az időből maradt fenn az az emlék, hogy olyan sokan voltak a templomban, hogy a padok között is végig álltak, s annyira tele volt a nagyobbik karzat is, hogy az megszakadt. A biharugrai evangélizációkra akkor a környékről gyalog, lovas kocsival és teherautóval is jöttek, télvíz idején. Sőt volt, aki Debrecenből utazott el vonattal, s gyalogolt be Körösszakálból mínusz húsz fokos hidegben. Ekkor a lelkipásztor Oláh Béla volt, aki korábban is sokat tett Biharugráért, hiszen vallásos estéken nagyon sokat tett a gazdatársadalom szakmai fejlesztéséért. Ő fáradozott azon, hogy Biharugrán is elterjedjen a nóniusz lófajta. De az ébredések idején egyszer bűnvallásban mondta el: eddig én csak lócsiszár voltam. Annyira szerette Biharugrát, hogy bár el kellett költöznie innen politikai okokból Gebére, s élete nagyobbik részét nem itt töltötte, halála után mégis itt temették el, a falu temetőjében, díszsírhelyre, Szabó Pál mellé.
Az ébredés hatása napjainkig megmaradt, s bár többször kényszerű lelkészcsere történt, a lelki folytonosság nem szakadt meg. Igaz, a 80-as évek közepére a gyülekezet belterjes lett, s csaknem lemondott a misszióról, de a 80-as évek végi kisebb ébredés, s azóta is tartó csendes fejlődés újra megelevenítette a lelki életet.
A XX. század az ébredést megelőző időszakának jelentős vallási küzdelmét hozta a baptista gyülekezet megjelenése a faluban. A baptista gyülekezet a környék baptista missziói központja volt. Sajnos megjelenésük idején az első reakció a támadás, a megszüntetésükre való törekvés volt. Sok református család lett megosztott azzal, hogy a baptista gyülekezet élő, mozgalmas közösségéhez a református hívek közül sokan csatlakoztak. (Az ébredés idején ez a kiáramlás megszűnt, sőt többen visszatértek a református gyülekezetbe.) A XX. század első felében viszálykodás jellemezte a két közösség kapcsolatát. Időközben a baptista gyülekezet is tradicionális gyülekezet lett, s a közös sors, az üldözések megtanították egymás mellé állni a két gyülekezet tagjait.